Vízkezelés A-Z-ig
Medencevizünk megfelelő tisztításáról és karbantartásáról a vízforgató/szűrő berendezés és a medence vízéhez adagolt vegyszerek gondoskodnak. Ezek együttes alkalmazása révén tartósan és biztonsággal tudjuk élvezni frissen megvásárolt medencénket. Míg a vízforgató/szűrő a felszínen úszó, valamint a vízben lebegő szennyeződéseket szűrik ki – az ezekkel kapcsolatos információkat egy másik bejegyzésünkben foglaltuk össze – addig a vízkezelő vegyszerekkel például a víz fertőtlenítését végezhetjük el vagy a különböző elszíneződéseit, opálosodását orvosolhatjuk. Ebben a bejegyzésben most a vízkezeléssel kapcsolatban kívánunk segítséget és hasznos tanácsokat adni.
Kérdés és információkéréssel kapcsolatban keressen bennünket bizalommal az alábbi elérhetőségen: info@medenceoazis.hu
Vízkezelés A-Z-ig
A medence méretétől, típusától és a használat módjától függetlenül a medence vizét mindenképp kezelni kell vegyszerekkel. Amennyiben nem így teszünk nagyon rövid idő alatt megtelepedhetnek a vízben az algák és egyéb káros baktériumok. A medence vize opálossá, nyálkássá válhat.
Ehhez három fontos vegyszerre van szükségünk:
- pH szabályozó (plusz vagy mínusz) – ezzel tudjuk beállítjuk a víz pH értékét 7,2-7,6 közé. A pH értékét rendszeresen ellenőrizni szükséges, melyet vízelemzők segítségével tudunk megtenni.
- Fertőtlenítő (klór, bróm, aktív oxigén) – a kórokozók elpusztítására szolgál.
- Algaölő – ennek segítségével tudjuk elpusztítani a gombákat és az algákat.
A vegyszerek adagolása tekintetében mindig olvassa el a tájékoztatót! A vegyszereket mindig oldva kell a medence vizébe adagolni vagy a szkimmeren keresztül (működő vízforgatás mellett) vagy a medence vizébe közvetlenül belekeverve ügyelve arra, hogy fel nem oldódott vegyszer ne kerüljön a medencébe.
1. pH szabályozás
A tökéletes vízminőség biztosításának előfeltétele a pH érték szabályozása.
Gyakran halljuk ezt a kifejezést: pH érték. Vajon tisztában vagyunk-e azzal mit is jelent, és tudjuk-e miért fontos számunkra?
A pH-érték egy oldat kémhatását mutatja meg, azt, hogy savas vagy lúgos az oldat, vagy éppen semleges. A pH-értéket, azaz a kémhatást 0-tól 14-ig terjedő skálán mérik. Középen a 7 áll. Ez a semleges érték. 0-tól 7-ig a pH savas, 7 és 14 között a pH lúgos. A csapvizeink pH-értéke általában 7,0–7,8 között mozog.
A medencevíz pH értéknek a savas vagy lúgos irányba történő elmozdulását számos tényező okozhatja, mint például: medencében történő fürdés esetén a bőr apró hámsejtjeinek leválása, kémiai szerek oldódása a vízben (pl.: naptej, napolaj) vagy a medencébe kerülő esővíz.
Extrém elmozdulása a víz pH értékének károsodást okozhat szervezetünkben. Ilyen tapasztalt hatások lehetnek: pl.: szem- és bőrirritáció. A nem megfelelő pH érték jelentkezhet a medence víz felszínén is, ilyen esetekben pl.: vízkőkiválást vagy algásodást tapasztalhatunk.
Legelső teendőként meg kell határoznunk vizünk pH értékét, melyhez a legegyszerűbb mód a papírcsíkos vízteszter, mely valójában egy lakmuszpapír, ami a víz minőségétől függően egy kis mintán elszíneződéssel jeleníti meg a víz pH és klór szintjét.
MedenceOázis webshopunkban széles választékban megtalálhatóak a teszteléshez szükséges tesztcsíkok és vízelemző készülékek
Második lépésként az elemzést követően a pH érték helyes beállítására használjuk a megfelelő pH növelő vagy csökkentő vegyszereket.
MedenceOázis webshopunkban megtalálhatóak a pH értékének helyes beállításához szükséges vegyszerek
Nem lehet eleget hangsúlyozni az alapvető szabályt, miszerint mindig a pH beállításával kezdjük a medence vegyszerezést, ugyanis a további pontokban felsorolt vegyszerek csak bizonyos pH tartományban hatékonyak!
A medencevíz ideális pH érteke: 7,2-7,6 között van.
2. Fertőtlenítés
A fertőtlenítő szereket két fő csoportba oszthatjuk: klóros és klórmentes vegyszerek. Mindegyiknek van előnye és természetesen hátránya is. A klórtartalmú szerek erős szaguk miatt lehetnek kellemetlenek, esetleg az arra érzékenyeknél bőr, torok-, szemirritációt okozhatnak, idővel kifakítják a fürdőruhát, a medencét körülvevő növények sem szeretik
Előnyük, hogy a klórmentes szereknél olcsóbbak, használatukkal gyors, megbízható eredményt érhetünk el.
A klórmentes vegyszerek előnye már a megnevezésükben benne van: klór nélkül fertőtlenítenek. Azok számára ideális megoldás, akik klórérzékenységgel küzdenek, vagy gyerek pancsolójuk van. Ilyen termékek például az Aqualux A+B, Aquamax vagy a Baby Pool.
A klórmentes vegyszerek hátránya, hogy drágábbak és a megfelelő értékek beállítása több odafigyelést igényel.
2.1. Klóros fertőtlenítők
A fertőtlenítőszerek közül a legelterjedtebb és az egyik legmegbízhatóbb módszer a klóralapú fertőtlenítés. Semmilyen más módszer nem pusztítja el ennyire hatékonyan a kórokozókat és algákat. Sokan tartanak a klóros fertőtlenítők alkalmazásától, azonban megfelelő odafigyelés és használat mellett gyors és megbízható eredményt érhetünk el. Fontos kihangsúlyoznunk, hogy a medencevíz megfelelő klórtartalma minden esetben 0,6 és 1,0 mg/l között kell hogy legyen, különben a klór nem tudja megfelelően kifejteni fertőtlenítő hatását. Emellett a víz pH értékét is 7,2-7,6 között kell tartanunk.
A klórozó szerek közül többféle kivitellel találkozhatunk: por alakú granulátumok, illetve a tabletták és a folyékony alapú klórozók. (A folyékony kiszerelést csak vegyszeradagoló berendezésekhez ajánljuk!)
Mindhárom esetben van gyorsan oldódó és lassú hatást kifejtő változat. A gyorsan oldódó klórozószerek azonnali fertőtlenítést biztosítanak, a szabad klórtartalmat azonnal megemelik, míg a lassan oldódók több mint egy hétig biztosítják a fertőtlenítő hatást.
MedenceOázis webshopunkban megtalálhatóak a klóros fertőtlenítéshez szükséges vegyszerek.
2.2. Klórmentes fertőtlenítők
2.2.1. Aktív oxigénes fertőtlenítők
A kálium-monoperszulfát az egyik alternatívája a klóros vízkezelésnek, abban az esetben ajánlott, ha a fürdőző a klórra érzékeny.
MedenceOázis webshopunkban megtalálhatóak a aktív oxigénes fertőtlenítéshez szükséges vegyszerek: Aqualux A+B, Aquamax
2.2.2. Bababarát medence vegyszerek
Léteznek kifejezetten kisgyermekeseknek klórmentes vegyszerek is a medence vízének fertőtlenítésére. Kínálatunkban Baby Pool néven megtalálható.
2.3. Fertőtlenítés sóval
Átmenet a klóros és klórmentes vegyszerek között a sóval történő fertőtlenítés. Használatához jódozatlan sóra van szükség, melyet a medence vizébe kell szórni. A szükséges koncentráció: 3 kg/m3, azaz pl. egy 10 m3-es medencébe 30 kg tiszta, jódozatlan sót kell feloldani a klórozó sóbontó készülék beindítása előtt.Ez a sóbontó berendezés a keringetési rendszerbe kell bekötnünk, ami szétbontja a sót nátriumra és klórra. Ez a módszer tehát szintén klóros fertőtlenítés, azonban kevesebb kiszerelt medencevegyszer kell mellé alkalmaznunk.
MedenceOázis webshopunkban megtalálhatóak a sóbontó berendezések is.
3. Algaölők
Az alga önmagában nem káros az egészségre, de a vele együtt elszaporodó mikroorganizmusok viszont okozhatnak egészségügyi problémákat. Káros hatásuk mellett a medencében való fürdőzés élvezeti értékét is rombolják. Megfelelő algaölő szerek kiválasztásával és rendszeres alkalmazásával mindez gyorsan és hatékonyan elkerülhető.
Az algaölő vegyszerek az egyik legalapvetőbb vízkezelési szerek közé tartoznak. Használatuk elengedhetetlen a medence vízének tisztán tartásához. Az alga általában széllel, esővel kerül a vízbe, az apró spórák folyamatos irtása és szűrése fontos feladat, ellenkező esetben megtelepedhetnek a medence belső falán, vagy akár a gépészeti berendezéseken is.
Az algák elszaporodásának rendkívül kedvező környezet a meleg víz és a napfény.
Az elszaporodott algák nyálkássá zöld színűvé, opálossá tehetik a medence vízét. Le tud rakódni a medence falára, az illesztésekbe, így csak a víz leengedésével, erős dörzsöléssel, esetleg vegyszeres kezeléssel távolítható el.
Leghatékonyabb módszer a megelőzés. A medence vízében mindig legyen algaölő szer. A megelőzés is csak abban az esetben hatékony, ha a víz klórtartalmát folyamatosan ellenőrizzük és igyekszünk azt a megfelelő értékek között tartani. Általában ezt két hetente ajánlott ellenőrizni, azonban tartós melegben (>30-32ºC) mindenképp hetente végezzük el az ellenőrzést.
A legjobb eredmény elérése érdekében szintén kéthetente, tartósan nagy melegben hetente végezzünk sokkoló klórozást. A vízforgató berendezés típustól függetlenül legalább naponta kétszer teljesen forgassa át a medence vízét.
Az algaölőkkel párhuzamosan alkalmazzunk pelyhesítő szereket is. Ezek a vegyszerek a legapróbb szennyeződéseket pelyhekbe gyűjtik össze, így a vízforgató szűrőberendezés működése során megszűri és összegyűjti ezeket.
Amennyiben mégis bealgásodna a medence vize, kérjük hajtsa végre az alábbi lépéseket:
- Ellenőrizzük vízforgató berendezésünket, annak teljesítményét, és a szűrőközeg tisztaságát. Szükség esetén cseréljünk szűrőközeget.
- Ellenőrizzük vizünk pH értékét, szükség esetén állítsuk be a normál tartományra
- Növeljük a szabadklór tartalmat 3-5 mg/l értékre, a normál 0,6-1,0 mg/l értékről
- Tegyünk a medence vizébe pelyhesítőt és algaölő vegyszereket
- Amennyiben a medence falán is megtelepedett az alga (csúszós, nyálkás felület) távolítsuk el azt algaeltávolító kefével
- Helyezzük folyamatos üzembe vízforgató berendezésünket 12-24 órára
- Ezt követően hagyjuk leülepedni az algát, és a szűrőberendezés használatát függesszük fel 24 órára
- Medencealj porszívó segítségével porszívózzuk ki a leülepedett algát. A folyamat közben fokozottan ügyeljünk arra, hogy a kiporszívózott víz ne kerüljön vissza a medencébe.
- A hiányzó vizet pótoljuk csapvízzel (ebben a tisztítási folyamatban nem ajánlott a kútvíz használata)
- A fenti folyamatok hatására sem elég tiszta még a medence vize, ismételjük meg a folyamatot
- Amennyiben ez sem vezet eredményre, teljesen engedjük le medencénk vizét, töröljük át a belső falakat és a medence alját. Tisztítsuk ki újfent a vízforgató berendezés szűrőközegét, majd engedjük fel medencénket csapvízzel
Összefoglalva megjegyezhetjük, hogy minden esetben érdemes az algaölő vegyszerek használata és alkalmazása már a kezdetektől. Láthatjuk, hogy a megtelepedett alga egészségkárosító hatása révén veszélyes lehet szervezetünkre, emellett annak eltávolítása időigényes és költséges folyamat.
MedenceOázis webshopunkban széles választékban megtalálhatóak az algaölő vegyszerek is.
4. Pelyhesítés
Nem alapvető vegyszer, de gyakran szükség van rá. A fentiek mellett a víz mégsem teljesen kristály tiszta, akkor érdemes pelyhesítőt adagolni. Az opálos, zavaros víz oka, hogy a szűrő nem tudja kiszűrni az apró szennyeződéseket, amik a vízben lebegnek. A Pelyhesítő ezeket a szemcséket nagyobb pelyhekbe gyűjti össze, így azok már fennakadnak a szűrőn és a víz ki tud tisztulni.
MedenceOázis webshopunkban megtalálhatóak a pelyhesítő vegyszerek is: Aquapak Pelyhesítő
Kattintson a képre a teljes méretű megjelenítéséhez